1

OSZTV 2010/2011-es tanév

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny
2011.

„A Fáy, mint mindig, most is az élen"

Mint minden tanévben, az idén is megrendezték a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Szervezésében, a Közlekedés szakmacsoportban az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV). Nagy örömünkre szolgált, és nagy megtiszteltetésnek vettük, hogy az elődöntő megszervezésére iskolánkat bízták meg.
Az elődöntőn hét versenycsoportban 16 szakképesítésben 310 fő versenyző vett részt. Meg kell említeni, hogy a Szakma Kiváló Tanulója Verseny is ebben az időpontban volt, járműfényező és a karosszérialakatos szakmákban. Itt a részvételi szám 96 volt, így összesen 406 fő vett részt az ország szinte minden tájáról ezen a nívós versenyen.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani iskolánk igazgatójának, Pletser Józsefnek az elődöntő precíz, minden részletre kiterjedő, figyelmes szervező munkájáért, valamint az iskola minden munkatársának, kollégáimnak az áldozatkész segítségért.
Büszkén állíthatjuk, hogy a szervezés és a lebonyolítás mindenkinek a legnagyobb megelégedésére történt.
Évek óta az elődöntő írásbeli feladatait a versenyzők a saját iskolájukban írták meg, és az ott tanító szakmai tanárok javították ki. Ebben az évben tértünk vissza a régi hagyományokhoz a verseny tisztasága érdekében, és újra egy központi helyen írták meg a versenyzők az írásbeli feladatokat. Ezért is vehetjük megtiszteltetésnek, hogy a választás éppen iskolánkra esett.
Iskolánkat a "Közlekedéstechnikai szerelő" szakmacsoportban nyolc, a "Közlekedés technikus" szakmacsoportban hat tanuló képviselte. A döntő 12 fős közlekedéstechnikai szerelő keretébe négy fő autószerelő, és a 15 fős közlekedés technikus keretébe öt fő technikus tanulónk jutott, ami már önmagában is kiváló teljesítménynek mondható.

A döntőbe jutott versenyzőink:

Autószerelő
2. hely Kókai József
3. hely Palkó Dávid
8. hely Lázár Ferenc
9. hely Magyar Zoltán

 

Autótechnikus
1. hely Kiss Zoltán
2. hely Kocsis Áron
5. hely Brezina Márton
10. hely Donauer Andor
12. hely Ujj Tibor

Külön figyelmet és dicséretet érdemelnek azok a kollégáink, akik a tanulókat felkészítették a versenyre. Megemlíteném Szalai László igazgatóhelyettes urat, Huszti Tibor gyakorlati oktatásvezető urat, Krupp Róbert, Kasuba György, Bujtás Attila, Bakó András tanár urakat.
A tanulók nagy várakozással és izgalommal készültek a döntő megmérettetésre, melyre a győri Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskolában került sor.
A döntőbe jutott versenyzőknek gyakorlati, interaktív és szóbeli feladatokat kellett megoldani. A feladatok az új OKJ szerinti vizsgakövetelményeknek megfelelően állították össze.
Autószerelő versenyzőinknek 14 gyakorlati feladatot, öt szóbeli feladatot és egy interaktív feladatot kellett megoldaniuk, ami még így, kimondva is sok. Büszkén állíthatjuk, hogy autószerelő tanulóink a döntőben is bizonyítottak, ami tőlük tellett, tisztességgel megoldottak minden feladatot. Egy modul kivételével minden versenyzőnk 71% fölött teljesített, ami ahhoz kellett, hogy mentesüljenek az adott modulból a szakmai vizsga letétele alól. Sajnálatos módon egyetlen modulból nem sikerült feltornázniuk magukat a megadott szint fölé, így minden versenyzőnek ezt a modult, de csakis ezt, a szakmai vizsgán kell pótolni, ami természetesen így is nagy könnyebbséget jelent a számukra.
A szakmacsoportban a 12 versenyző között volt négy fő repülőgép-szerelő is, tehát elmondhatjuk, hogy a döntőbe jutott autószerelő-versenyzők fele fáysta volt.
Tanulóink a szakmacsoportban az alábbi helyezéseket érték el:

3. helyezett Palkó Dávid 83,6%
5. helyezet Kókai József 78,3%
6. helyezett Magyar Zoltán 76,8%
10. helyezett Lázár Ferenc 71,9%

Gratulálunk minden versenyzőnek az elért helyezésért, és remélhetőleg a következő tanévben is hasonló, vagy még jobb eredményeket érnek el a technikus szakmacsoportban.
Az autótechnikusok valamivel könnyebb helyzetben voltak, mert nekik mindössze egy gyakorlati, egy szóbeli és egy interaktív feladattal kellett megbirkózniuk. Versenyzőink itt is nagy várakozással és reményekkel indultak neki a megmérettetésnek.
Ebben a szakmacsoportban minden versenyző, minden modulból, helyezéstől függetlenül, elérte a szakmai vizsga alóli mentességet jelentő 71%-ot. Így ők mentesülnek a szakmai vizsga letétele alól, és mivel ezt egy országos versenyen érték el, 100%-os minősítésű technikus bizonyítványt kapnak.
Nagy örömünkre szolgál, hogy Kiss Zoltán 15.a osztályos tanuló ebben a szakmacsoportban I. helyezést ért el, és megismételte az elmúlt tanévi autószerelőként elért eredményét.
Igazán büszkék lehetünk rá.
A szakmacsoportban a helyezések és teljesítmények az alábbiak szerint alakultak:

1. helyezett Kiss Zoltán 94%
10. helyezett Kocsis Áron 85,6%
12. helyezett Brezina Márton 78,8%
13. helyezett Ujj Tibor 78,3%
15. helyezett Donauer Andor 76,4%

Az ország első legjobb 12 autótechnikus versenyzője között ott volt öt fáysta diák, ez mindenképpen dicséretes teljesítmény versenyzőknek, tanároknak, iskolavezetésnek egyaránt.
(A versenycsoportban volt 3 fő hajózási technikus versenyző is.)
Azt hiszem, ezekre az eredményekre minden iskola büszke lehetne!

Gál Zoltár tanár úr, a verseny koordinátora